Havanna lakótelepi napok 2009.

A tizenegyedik alkalommal, szeptember 12-20. között megrendezett Havanna Lakótelepi Napok idén is több helyszínen, változatos programokkal várta az érdeklődőket. Az egy hetes rendezvénysorozaton jól megfértek egymás mellett a sportversenyek, nemzetiségi táncbemutatók, szakmai fórumok és kiállítások. A záróeseményen szabadtéri főzőverseny nyújtott felejthetetlen gasztronómiai élményt a látogatóknak, este pedig a NEOTON koncerten vett részt a telep apraja-nagyja.

Ezúttal is színes volt a paletta, mindenki találhatott érdeklődésének megfelelő szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget…

A legkisebbek  többek között bábelőadáson, rajzversenyen, az iskolások sportversenyeken vehettek részt,  valamint a lakótelepen működő Unitárius Egyházközség, Szent László Plébánia, Agapé Gyülekezet is szervezett programot.
Ebben az évben is sor került  szakmai tanácskozásokra, például A tapintható lehetőség éve címmel konferenciát tartott a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete, találkoztak az egykori Állami lakótelepen lakók egymással.
A rendezvénysorozaton szerepelt idén is drámapedagógiai foglakozás, történelmi táncház, gyermekfoglalkozások, egészséges életmód, védőnői és háziorvosi értekezlet, ovis játékdélután, sportprogramok és egyéb érdekes rendezvények…

Immár hagyományosan "Pitypang partyt" tartott a Pitypang Óvoda, amire  a régi, jelenlegi és új óvodásai és családjuk is hivatalosak voltak. A tágas udvar összes szegletét kihasználva, ügyességi, játékos feladatokat oldottak meg a szülők és gyerekek.

Havanna lakótelepi Szent László Plébánia udvarán megemlékeztek Somogyi Lászlóról, tiszteletbeli kanonok, plébánosról (1912-1993), aki ötvenöt éven keresztül szolgált Pestszentlőrincen.

Szombati nemzetiségi rendezvényt dr. Szlifka Gábor önkormányzati nemzetiségi és civilügyi tanácsnok nyitotta meg, majd Nagy Gyuláné, kisebbségi referens köszöntötte a résztvevőket, s a műsor háziasszonyaként felkonferálta  a táncegyütteseket. Felléptek a  kerületi kisebbségi önkormányzatok: német,  szlovén, román, bolgár, szerb, cigány, ruszin, horvát, lengyel tánccsoportjai.

Az együttesek fellépései nemcsak a folklórt hozták közelebb az emberekhez, hanem az érdeklődők ízelítőt kaphattak az itt élő nemzetiségek hagyományaiból, megismerhették a nemzetiségi konyha specialitásait.

A Havanna lakótelepi napok rendezvénysorozat zárónapján valóságos vásári forgatag várta a Közösségi Ház környékén a látogatókat.

A rendezvénysorozat utolsó napján a Kondor Béla Közösségi Ház melletti szabadtéren a bográcsban főzött változatos ételeké volt a főszerep. A gyerekek pedig muffin sütőtudományukat mutathatták be a Gyermekek Átmeneti Otthona és a Nők a XVIII. kerületért Alapítvány szervezésében.  

A kézműves foglalkozásokon a gyerekek alkothattak kedvükre, valamint a XVIII. kerületi Vöröskereszt szervezésében egészségügyi totót tölthettek ki, a MEOE Pestszentlőrinci Kutyaiskola bemutatóját (mentő-, munkakutya, agility) tekinthette meg a közönség, és kutyaszépségversenyre is benevezhették négylábú barátjukat a gazdik.  
„Pusztától a parkvárosig” címmel szabadtéri tablókiállítást láthattak az érdeklődők, melyet a kerület 100. évfordulója tiszteletére a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény készített.

Délután Nógrádi Tóth István énekelt, majd Nagy Feró lépett fel, Maksa Zoltán humorista adott műsort, s volt S.O.S koncert, este NEOTON együttes adott nagysikerű koncertet. Végül tűzijátékkal zárta kapuit az idei programsorozat.


Szerző: Fülep Erzsébet

Forrás: http://www.bp18.hu/hirek/index.php?newswf2_id=7373&newswf2_action=search