Eséllyel a munkaerőpiacon

Sikeres a Mi Havannánk projekt keretében álláskeresők számára indított foglalkoztatási program: hetvennyolc jelentkezőből huszonketten már el is helyezkedtek különböző munkahelyeken.

A tervezett ötvenhez képest eddig már hetvennégyen kapcsolódtak be a Roma szociális munkások alkalmazása a Havannalakótelepen című programba, amely elsősorban álláskeresők számára nyújt munkaerő-piaci szolgáltatásokat: pszichológiai, valamint munkával és álláskereséssel kapcsolatos tanácsadást. A kerületi Közmunka Egyesület szakmai irányításával megvalósuló programban dolgozó szakemberek (mentorok, pszichológus, tanácsadók) az egyéni képességek felmérése mellett álláskeresési tanácsadást tartanak, segítenek az önéletrajzírásban, és állásinterjúra készítik fel a jelentkezőket. Két alkalommal – legutóbb október végén – Debrei Helga mentor, és Babós Emese pszichológus vezetésével tréninget is tartottak, amelyen az álláskeresők a gyakorlatban is kipróbálhatták tudásukat.

Fotó: Fülep ErzsébetA többnapos képzésre a gyakorlatban jól hasznosítható tananyagot állítottak össze a szervezők. Szerepeltek benne önismereti feladatok azzal a céllal, hogy az álláskereső meg is tudja tartani jövőbeli munkahelyét. Részletesen foglalkoztak a különböző álláskeresési módszerekkel, a hirdetésre való jelentkezéstől a közvetítők szerepén át a személyes álláskeresésig, és megtárgyalták ezek előnyeit, illetve hátrányait is. Elemeztek valós és álhirdetéseket, hogy kiderüljön, mire kell egy hirdetés olvasásakor figyelni. A résztvevők saját kapcsolati tőkéjükből is építkezhettek, ezért párba rendeződve feltérképezték, hogy ismerőseik közül ki lehet segítségükre a munkakeresés során. A kurzus hallgatói gyakorlati tanácsokat kaptak az önéletrajz és a motivációs levél megírásához. A szakemberek felkészítették őket a személyes találkozókra is. Átbeszélték az állásinterjú leggyakoribb kérdéseit, és szituációs gyakorlatban kipróbálták a felvételi beszélgetést. A tréningen nagy figyelmet fordítottak az interaktivitásra, amely során a résztvevők megosztották egymással saját tapasztalataikat, élményeiket, valamint gyakorlatokkal, szituációs játékokkal és beszélgetésekkel erősítették a tapasztalati tanulás hatékonyságát.

A résztvevő a tréning végére képessé válik arra, hogy:


– Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy sikeres a programunk – tájékoztatta a hírlevelet Oláh Anna, az önkormányzat esélyegyenlőségi referense, az integrációs program szakmai felelőse. – A hetvennyolc jelentkezőből ötvennél többen laknak a Havannán, huszonketten már el is helyezkedtek közülük, egyik ügyfelünk pedig a közcélú foglalkoztatásban vesz részt. A szakember hangsúlyozta, hogy az év végéig szeretettel várnak mindenkit a Csontváry u. 23. alatt található irodában, minden kedden, szerdán és csütörtökön 9–12 óráig.

Forrás: Totálkép, Halló Havanna hírlevél